A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által 2024. novemberében indított kezdeményezés, amely a hazai vállalkozások adminisztratív terheinek érdemi csökkentését célozta, jelentős mérföldkőhöz érkezett. A Nagy Elek vezetésével megújuló kamara átadta az Igazságügyi Minisztériumnak a kidolgozott javaslatcsomagot. Ez a program nem csupán egy egyszerű adminisztratív fejlesztés, hanem egy alapvető társadalmi és gazdasági értékeken nyugvó együttműködés, ahol minden érintett szereplő számára elsődleges cél a vállalkozások támogatása és megerősítése.
Az MKIK által benyújtott javaslatok közül 200 érdemi vizsgálat alá került az államigazgatás oldalán, az Igazságügyi Minisztérium Deregulációs Kerekasztalának napirendjeként. A Kerekasztal célja, az állami, önkormányzati és közszolgáltatási feladatok működésének egyszerűsítése, valamint az adminisztratív terhek csökkentése a közigazgatási eljárások és szabályozások vizsgálata.
A javaslatcsomagot az MKIK átadta az Igazságügyi Minisztériumnak (IM), ahol nagy szakmai alapossággal, tematikus egyeztetések keretében tekintették át a beérkezett anyagot. A konzultációsorozatot példás együttműködés és valódi szakmai dialógus jellemezte, amely lehetőséget teremtett a javaslatok mélyebb megértésére, és a benyújtott felvetések jogszabályi környezetbe illesztésének vizsgálatára.
Az MKIK különösen nagyra értékeli azt a nyitottságot, amellyel az igazságügyi tárca a vállalkozói oldalról érkező javaslatokhoz fordult. Az egyeztetéseket nemcsak technikai áttekintés, hanem a megvalósíthatóságra fókuszáló, megoldásorientált szemlélet jellemezte, ami azt mutatja: valódi törekvés van arra, hogy a vállalkozások mindennapi működését érintő, gyakran évek óta fennálló problémákra végre választ adjunk.
Az egyeztetések során kiemelt figyelmet kaptak azok a területek, amelyek a legnagyobb adminisztratív terhelést viselik – a turizmus, vendéglátás és kereskedelem ágazatai. A kamara által átadott több száz felvetés mögött valós működési nehézségek húzódnak meg, amelyek kezelése nemcsak idő- és költségmegtakarítást, hanem hosszabb távon versenyképesség-növekedést is eredményezhet.
A mostani folyamat nem lezárás, hanem egy új szakasz kezdete. A cél közös: egy olyan szabályozási környezet megteremtése, amely stabil hátteret biztosít a gazdasági szereplőknek, miközben csökkenti az adminisztrációt és felszabadítja a vállalkozások erőforrásait. A program eddigi eredményei és a szakmai, konstruktív együttműködés megerősítik, hogy a kamara révén olyan párbeszéd alakulhat ki a vállalkozói és a kormányzati oldal között, amely nemcsak hallgatja, hanem meg is hallja a gazdaság szereplőit.
A magyar gazdaságpolitika továbbra is a munka és a család értékeire épül, amely bázist a hazai vállalkozások biztosítanak. A Kormány nyitott a vállalkozások visszajelzéseire, elkötelezett a versenyképesség erősítése, valamint az adó- és adminisztrációs terhek csökkentése mellett. Ez a magyar út, ami hosszútávon garantálja a vállalkozások és hazánk versenyképességét.