Klímavédelmi projektelőkészítés a Nyugat-Balkánon címmel szervezett online tájékoztató fórumot a Nyugat-Balkáni Zöld Központ (NYBZK) és az MKIK Nyugat-balkáni Tagozata 50 fő részvételével 2021. július 6-án. A rendezvény célja a nyugat-balkáni régió áttekintésén túl, az NYBZK 3. támogatási programjának bemutatása volt. Az eseményen köszöntőt mondott Galambos Attila, a Nyugat-balkáni Tagozat elnöke, valamint Dr. Örlős László, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ ügyvezető igazgatója, aki röviden bemutatta a szervezetet, illetve a korábbi projekteket. Scherczer Károly, Magyarország szerbiai külgazdasági attaséja a szerb gazdaság aktualitásairól tartott előadást, és kiemelte, hogy a sikeres szerbiai üzletkötés, illetve pályázás alapfeltétele a helyi partner bevonása, illetve a személyes megjelenés. Szekér Klára, a nagykövetség mezőgazdasági és környezetügyi attaséja Szerbia környezetvédelmi törekvéseit és a magyar cégek esetleges bekapcsolódási lehetőségeit ismertette. A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség szolgáltatásairól és az eddigi támogatási programokról Görgényi Máté, a szervezet Nemzetközi Exportfejlesztés Támogatási Osztályának vezetője tartott előadást. A rendezvényen jó gyakorlatként mutatta be a BioAqua Pro Kft. képviselője, Olajos Péter a cég 2020-ban elnyert, és azóta sikeresen megvalósított projektjét. Lukács Gábor, az EXIM belgrádi képviseletének vezetője előadásában a hazai exportnövekedés pénzügyi eszközrendszeréről adott tájékoztatást. A Nyugat-Balkáni Zöld Központ közelmúltban kiírt 3. támogatási felhívásának részleteit, illetve a korábbi kiírások tapasztalatait Benedek Gábor, az NYBZK vezető tanácsadója osztotta meg a résztvevőkkel.
Klímavédelmi projektelőkészítés a Nyugat-Balkánon
- Hírek
- Klímavédelmi projektelőkészítés a Nyugat-Balkánon
2021. július 07.
-
-
- Teendők eltiltó határozat birtokában
- Kötelező kivitelezői felelősségbiztosítás
- Építőipari kivitelező vállalkozások lekérdezhető nyilvántartása (open in new window)
-
- Kötelező kivitelezői felelősségbiztosításról
- Építőipari Vállalkozók Etikai Kódexe, valamint Építési szerződésminták
- Üvegkapu
- Az e-építési napló
- Okostelefonos támogatást kap az építőipar
- Egykapus ügyintézés az építésügyben
- Tájékoztató a kivitelező feladatairól az építési termékek betervezése és beépítése során
- Építőipari munkaerő kapacitások növelése (open in new window)
- Gyakran Ismételt Kérdések
- TEÁOR'25/ÖVTJ'25
-
-
- Választottbíróság
- Mintaklauzula
- Események
- Kapcsolat
-
- Bemutatkozás
- Gyakran ismételt kérdések
- Kérelem befogadási rendszer (open in new window)
- TSZSZ tagjairól vezetett nyilvántartás (open in new window)
- Beszámoló
- Építesügy - Alternatív vitarendezés tájekoztató kiadvány a TSZSZ-ről (open in new window)
- Kapcsolat
- Mire vigyázzunk házépítés és -felújítás vagy lakásfelújítás során? TSZSZ Tájékoztató kiadvány (open in new window)
-
- Ágazati Készségtanácsok
- Kamarai gyakorlati oktatói képzés és vizsga
-
- A mestervizsgáztatás bemutatása
- Jelentkezés a mestervizsgára-tájékoztató
- Mestervizsgára felkészítő tanfolyamok
- Vizsgák időpontjai országosan
- Mestervizsgára felkészítő jegyzetek és példatárak
- Felnőttképzés (szerkesztés alatt)
- ISZIIR
-
- Szakmafüzet 2024 (open in new window)
- Az építőipari szakképzés és felnőttképzés jövője 2021
- Duális képzéssel a munka világában (open in new window)
- Üzleti7 Tanulószerződés különszám (open in new window)
- Az iskolán kívüli gyakorlati képzés szervezésének külföldi modelljei
- Szakképzési módszertani segédlet
- Az Oktatási és Képzési igazgatóságot érintő általános szabályzatok
- Gyakran ismételt kérdések
-
- Üzleti tanácsok
- Tagozati, üzleti tanács bejelentkezés/regisztráció
- Vegyeskamarák
- Külkereskedelmi árukárok, áruhiányok, sérülések vizsgálata, minőségellenőrzés
-
- SZÉCHÉNYI KÁRTYA – 345 ezer vállalkozás nem tévedhet! (open in new window)
- Modern Vállalkozások Program 2.0 (DIMOP_Plusz-1.2.7-23-2023-00001)
- MODERN VÁLLALKOZÁSOK PROGRAMJA - Vállalkozz digitálisan! (open in new window)
- Munkahelyi képzések támogatása – GINOP-6.1.7-17
- Országos Vállalkozói Mentorprogram
- Green Wheels projekt
- TÁMOP „dolgozva tanulj” (TÁMOP 2.3.4B)
Kapcsolódó tartalmak
Tudjon meg többet.- Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
- 2025. szeptember 09.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) munkájában a mesterséges intelligencia és ahhoz kapcsolódóan az oktatás is hangsúlyos szerepet kap.
- Magyar és nemzetközi gazdaság
- Külpiaci tevékenység
- Külgazdasági információk, üzleti lehetőségek
- Magyar-Német Tagozat
- Külgazdaság
- 2025. szeptember 05.
Németországban a megalakulása utáni első 100 nap során a CDU/CSU és az SPD alkotta szövetségi kormány egyelőre adós maradt számos, a gazdaság élénkülését szolgáló jogszabály kidolgozásával és a törvényhozás elé terjesztésével.