AA

MKIK XL. Küldöttgyűlése

2020. szeptember 03.

2020. augusztus 27-én került sor az MKIK XL. Küldöttgyűlésére. A küldöttgyűlést dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitotta meg.

Előadásában az MKIK Covid-19 okozta válságkezelő tevékenységét, a meghozott intézkedéseket, valamint azok hátterét és összefüggéseit ismertette, a járványkezelés kapcsán kitért a kamarai hálózat szerepére is, amely rendkívül jól vizsgázott ebben a kaotikus időszakban.

Az elnök részletesen bemutatta a kamarai hálózat szerepét a válságkezelésben, amely kiterjedt munka miniszterelnöki felhatalmazás alapján valósult meg. A válságkezelésben az MKIK általános javaslata az aszimmetrikus tehermegosztás elvén alapult, ami azt jelenti, hogy az állami szerepvállalás dominanciája mellett a munkaadó és a munkavállalói oldalnak is egyaránt ki kell vennie a részét a tehervállalásban. A kialakult helyzetben az elsődleges feladat a vállalkozások vonatkozásában a működőképesség feltételeinek biztosítása, a vállalati cash-flow javítása, a foglalkoztatási szint fenntartása, valamint a beruházási szint jelentős visszaesésének elkerülése, és a beruházások támogatása. Parragh László kiemelte, hogy a kamarai hálózat javaslatainak jelentős része visszaköszön a kormányzati intézkedésekben. Az MKIK a válság alatt számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy a vállalkozásokat tájékoztassa a legfrissebb információkról. Ezek között említette a „KKV Restart túlélő csomag” bevezetését, az online vállalkozói piactér kialakítását, a nemzetközi hírlevelek rendszeres összeállítását.

Ezt követően Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója mutatta be a szintén a Gazdaságvédelmi Akcióterv részeként átalakított új Széchenyi Kártya Program konstrukcióit, amelyek a járványhelyzet miatt bajbajutott mikro-és kisvállalkozások pénzügyi problémáinak kezelésére nyújtanak államilag támogatott, kedvezményes kamatozású hiteleket. A vezérigazgató kiemelte, hogy a mai napig több mint 350 milliárd forint feletti hiteligény érkezett a vállalkozásoktól.

A megismételt Küldöttgyűlésen a Küldötteknek három napirendi pontról kellett dönteniük. Az első napirendi pont, a Beszámoló MKIK 2019. évi gazdálkodásáról, valamint az egyszerűsített mérlegbeszámoló elfogadása volt, amelyet a Küldöttek egyhangú szavazással elfogadtak. A második napirendi pont megtárgyalása során az MKIK Ellenőrző Bizottságának elnöke, Dr. Holló István ismertette a bizottság véleményét az MKIK 2020. évi költségvetésről. Az előterjesztéshez a Küldöttek részéről kérdés, észrevétel nem érkezett, az előterjesztést egyhangú szavazással elfogadták. A harmadik napirendi pontban a Küldöttek az MKIK Alapszabályának módosításáról tárgyaltak. Az Alapszabály módosítására azért volt szükség, mert az mindeddig nem tartalmazott rendelkezést a testületi szervek online módon történő ülésezésre és döntéshozatalára. Egy esetleges újabb járványhelyzet időtartama alatt ugyanakkor szükséges, hogy az MKIK testületi szervei ezen időszak alatt is működőképesek legyenek és a működéshez szükséges döntéseket meg tudják hozni. Ennek biztosítása érdekében került beiktatásra az Alapszabály 8. számú melléklete, amely az MKIK testületi szerveinek online tanácskozási és döntéshozatali eljárására vonatkozó szabályokat tartalmazza. Az Alapszabály módosítását a Küldöttek – a BKIK által benyújtott módosítással együtt – egyhangúlag elfogadták.

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Velünk a vállalkozásodért – amit a jövőről tudni érdemes címmel indított vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. A programsorozat első állomása Debrecen volt...
Hírek a külkereskedelem szempontjából fontosabb országok aktuális gazdasági helyzetéről, az országokat érintő legfontosabb intézkedésekről.
X public.szechenyi.title