Ugrás a tartalomra

Nagy Elek meghirdette a kamarai reneszánsz programját

2024. október 31.

Budapest, 2024. október 31. - A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara október 30-án tartott tisztújító küldöttgyűlése Nagy Eleket választotta a szervezet új elnökévé. A megmérettetésen Nagy Elek 121 voksot kapott, Parragh László leköszönő elnökre 67-en szavaztak. Az új elnök megbízatása négy évre szól.

Nagy Elek az MKIK új elnöke elmondta, hogy - az eddig elért eredmények magtartása mellett - az együttműködésben, a közös gondolkodásban és a tudásalapú döntésekben hisz. A Nagy Elek által meghirdetett program lényege, hogy a kamara minden erejével segítse a vállalkozásokat és támogassa versenyképességüket, valamint támaszkodjon a területi kamarákban felhalmozott nagy értékű tudásra. A kamara folytatja a kormányzattal megkezdett együttműködést és élni fog a szakmai javaslattétel lehetőségeivel. Bízik abban, hogy közösen, együttműködve megvalósítható a magyar kamarai rendszer reneszánsza. Elmondta, míg annak idején a reneszánsz középpontjában az ember állt, a megújuló kamara középpontjában a vállalkozások állnak.

A küldöttgyűlésen megválasztott elnök megköszönte a kamarai közösség bizalmát, a kampányban részt vevő munkatársai, valamint vármegyei és városi kamarai partnerei közreműködését és külön köszönetet mondott Parragh Lászlónak 24 éves elnöki munkájáért.

 

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
2026. szeptember 24-én kerül megrendezésre a Magyar–szaúdi üzleti fórum és üzletember-találkozó.
A várható magyarországi szélerőművi beruházásokhoz kapcsolódóan országos felmérés indul a bevonható hazai vállalkozások azonosítására. A cél, hogy a magyar cégek termékei, szolgáltatásai és kapacitásai időben láthatóvá váljanak.
Széchenyi 2020