AA

Az Országos Választási és Jelölő Bizottság Közleménye

2024. július 10.

TISZTÚJÍTÓ KÜLDÖTTGYŰLÉST TARTOTT A MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA

 

2024. október 30-án tartotta rendes, négyévente esedékes tisztújító küldöttgyűlését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

A küldöttek Nagy Eleket, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét választották meg négy évre az országos kamara elnökének.

Az iparkamara közgyűlésén általános alelnök Pintér-Péntek Imre, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke lett a küldöttek szavazatai alapján.

Megválasztották továbbá alelnököket, az elnökség, az Etikai és az Ellenőrző Bizottság tagjait, akik a 2024–2028-ig terjedő ciklusban látják el feladatukat.

 

Az MKIK alelnökei:

Dr. Balog Ádám
nagyvállalati elnökségi tag, a Promid Zrt. tulajdonosa

Kovács Dezső
a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Kovács J. Attila
kézműipari alelnök, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnöke

Dr. Kőkuti Attila
a Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Miklóssy Ferenc
a Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Dr. Síkfői Tamás
a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Dr. Simon Attila
a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Dr. Tordai Péter
a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

 

Az MKIK Elnöksége

Dr. Bánhidy Péter
a Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Dr. Beréti Zsolt
a Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Bihall Tamás
a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Csányi Attila
nagyvállalati elnökségi tag, a Bonafarm Zrt. vezérigazgatója

Cseri József
a Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Csiba Péter István
nagyvállalati elnökségi tag, a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara érdi általános alelnöke, a NOP Kft. ügyvezetője

Domokos Tamás
kézműipari elnökségi tag, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi tagja

Fekete Tibor
nagyvállalati elnökségi tag, a COOP Szolnok Zrt. Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója

Fülöp Zsolt Károly
nagyvállalati elnökségi tag, a Trans-Sped Kft. tulajdonosa

Gaál József
a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Dr. Gulyás Árpád
a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Horváth Vilmos
a Sopron Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Ilonka József
kézműipari elnökségi tag, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari tagozat elnöke

Jelasity Radován
nagyvállalati elnökségi tag, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója

Králik Gyula
a Dunaújváros Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

László Sándor
kézműipari elnökségi tag, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke

Dr. Lőcsei Tamás
nagyvállalati elnökségi tag, a PricewaterhouseCoopers Könyvvizsgáló Kft. képviselője

Majoros Csaba
nagyvállalati elnökségi tag, a CSABA METÁL Zrt. vezérigazgatója

Németh Pál Levente
kézműipari elnökségi tag, a Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari tagozat elnöke

Ojtó Lajos
kézműipari elnökségi tag, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara kézműves tagozati elnöke

Dr. Orosz Tivadar
a Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Pekó László
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Dr. Polay József
a Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Radetzky Jenő
a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Dr. Szerencsés László
a Komárom-Esztergom Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Dr. Sziráki András
a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Tasi László
kézműipari elnökségi tag, a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari alelnöke

Tornai Tamás
nagyvállalati elnökségi tag, a Somló Holding Kft. ügyvezetője

Dr. Vereczkey Zoltán
a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke

Dr. Zámbó Ákos József
kézműipari elnökségi tag, a Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara általános alelnöke

 

Az MKIK Ellenőrző Bizottsága

Tagok

Hajzer Gábor
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Kemény Péter Dezső
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara

Kovács Ágnes Mária
Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara

Musulin Miklós
Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Németh Zoltán
Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Pungor László
Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Schattmann Csaba
Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Szaló-Pál László
Dunaújváros Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Iparkamara Ipari tagozat

 

Az MKIK Etikai Bizottsága

Tagok

Budai Ferenc
Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara

Dr. Csörnyei László Sándor
Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara

Erdős Gábor
Hajdú-Bihar Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Egerszegi Zoltán
Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Ficzere Ferenc
Békés Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Héjja János
Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Dr. Horváth György
Budapest Kereskedelmi és Iparkamara

Horváth V. Sándor
Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara

Karaffa Róbert
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Klement Péter
Pest Vármegyei és Érdi Kereskedelmi és Iparkamara

Kocsi Attila
Zala Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Kromer Krisztián
Tolna Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Mátyus Irén
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Müller Sándor
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Pap Gyula
Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Rózsa Károly
Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Siposné Gerencsér Henriett
Nagykanizsai Kereskedelmi és Iparkamara

Szabó Gyula
Dunaújváros Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Iparkamara

Szántó László
Heves Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Szarvas Sándorné
Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Dr. Szilágyi Pál
Sopron Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara

Szóda Ákos
Komárom-Esztergom Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara

Vinnai János
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara


 

Az OVJB közleménye - 2024. július 10.

Az MKIK 2024. május 30-án megtartott Küldöttgyűlése megválasztotta a következő négy évre az Országos Választási és Jelölő Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) tagjait és elnökét. Dr. Balog Ádám elnök vezetésével a Bizottság 2024. június 27-én megtartotta alakuló ülését.

A Bizottság feladata, hogy az egyes tisztségekre és testületi tagságokra való területi kamarai jelölések lezárását követően állást foglaljon a jelöltek támogatottságáról és ennek alapján összeállítsa a hivatalos jelölőlistát az MKIK Tisztújító Küldöttgyűlésére.

A Bizottság tagjai teljes egyetértésben támogatják, hogy a jelölési és választási folyamat tiszta eszközökkel, demokratikus módon, az üzleti közösség méltóságához illően és a Kamara jó hírnevének megőrzését is szem előtt tartva kerüljön lebonyolításra.

Az átláthatóság és a transzparencia biztosítása érdekében a Bizottság szükségesnek tartja, hogy a folyamat szükséges, releváns információi jelenjenek meg az MKIK honlapján, annak érdekében, hogy a nyilvánosság számára is elérhetők legyenek, a jelölteket ne csak a többi jelölő szervezet, hanem a kamarai tagok és a regisztrált vállalkozások is megismerhessék.

Tekintettel arra, hogy az országos kamarai testületek tagjai döntő többségének jelölése automatikusan, illetve regionális megegyezések alapján történik, a Bizottság kinyilvánította, hogy ezeket a jelöléseket maximálisan tiszteletben tartja. A Bizottság egyúttal felkéri a jelölteket, hogy tartsák tiszteletben az Etikai Kódexben a tisztségviselők és testületi tagok vonatkozásában megfogalmazott elvárásokat.

A Bizottság teljes egyetértésben vallja, hogy a választási folyamatnak mindenekelőtt a vállalkozások érdekeit és a kamarai rendszer jövőjét kell szolgálnia. Legyen a mottója az MKIK legfőbb üzenete: „Velünk a vállalkozásodért”.


                                                                                                                                        dr. Balog Ádám sk.
                                                                                                                                         a Bizottság elnöke

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
Nagy Elek, az MKIK elnöke a választási kampány során ígéretet tett, hogy a vállalkozások véleményének megismerése érdekében a területi gazdasági kamarák bevonásával országos reprezentatív kutatást, valamint széleskörű konzultációt indít...
Nagy lendület folytatódik tovább a munka. Az MKIK új vezetése elsőként Orbán Viktor miniszterelnökkel tárgyalt a kormány és az MKIK jövőbeli együttműködéséről.
X public.szechenyi.title