Ugrás a tartalomra
Kerekasztal-megbeszélés Jim Schellinger Indiana állam kereskedelmi miniszterével

Kerekasztal-megbeszélés Jim Schellinger Indiana állam kereskedelmi miniszterével

2020. február 04.

Jim Schellinger, Indiana állam kereskedelmi minisztere magyarországi látogatása alkalmából a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2020. január 30-án kerekasztal-megbeszélést szervezett az MKIK-ban. A rendezvényt dr. Parragh László, az MKIK elnök nyitotta meg köszöntőjével. 
Jim Schellinger kereskedelmi miniszter Indiana állam gazdasági helyzetéről, befektetési lehetőségeiről adott áttekintést. 2017-ben első alkalommal írt alá a magyar kormány gazdasági együttműködésről szóló egyetértési nyilatkozatot az Amerikai Egyesült Államok egyik államával, Indiana állammal, illetve Magyarország volt az első ország, amellyel a közép-nyugati Indiana állam ilyen megállapodást kötött. Kihangsúlyozta, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériummal aláírt gazdasági együttműködési megállapodás a legsikeresebb, amelyet Indiana állam eddig kötött. Kiemelte, hogy 2020. április 26-28. között Indianapolisban rendezik meg az Indiana Global Economic Summit elnevezésű nagyszabású gazdasági fórumot, melyen magyar cégek részvételére is számítanak. A Magyar-Indiana-i Gazdasági Együttműködési Munkacsoport 3. ülését január 30-án délelőtt tartotta a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. A tanácskozáson Rév András, az MKIK nemzetközi kollégiumának alelnöke képviselte az MKIK-t.

 

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
A vállalkozók kerültek a középpontba a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2025 őszén megrendezett hét országjárásán, amelyek minden vármegyébe eljutottak és összesen 3200 vállalkozót és 2500 reménybeli, leendő vállalkozót értek el.
A Kamara országosan egységes, átlátható és ellenőrizhető rendszert hoz létre villamos biztonsági felülvizsgálatot végző vállalkozások és szakembereik nyilvántartásba vételéről, valamint a tevékenység szolgáltatásfelügyeletéről.
Széchenyi 2020