Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy az mkik.hu honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
bővebben
Elfogadom
AA

Középtávra szóló előrejelzés az osztrák gazdaságról

2021. augusztus 02.

A Wifo bécsi gazdaságkutató intézet július legvégén nyilvánosságra hozott első számítása szerint 2021 második negyedévében – két negyedév 3,1, illetve 1,1 százalékos visszaesése után – az osztrák gazdaság teljesítménye 4,3 százalékkal meghaladta a január és március közöttit. Emlékezetes, hogy a járvány megjelenése után a múlt év második negyedévben zuhanásszerűen csökkent az osztrák gazdaság teljesítménye, a 2021 második negyedévi GDP 11,4 százalékkal több, mint a múlt év áprilisa és júniusa között volt. 

A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések május közepén végrehajtott enyhítése nyomán emelkedni kezdett a magánháztartások kereslete, valamint a fogyasztási jellegű szolgáltatások, (különösen a szálloda- és vendéglátóipar) forgalma, illetve értékteremtése.

Az ipar teljesítménye – az első negyedévi 2,7 százalékos növekedést követően – újabb 2,3 százalékkal emelkedett, miközben az építőiparé az előző negyedév jelentős, 4,8 százalékos emelkedése után stagnált, pontosabban 0,6 százalékkal elmaradt az előző három havitól.  Az export – ugyancsak a második negyedében – 14,9, az import pedig 9,8 százalékkal haladta meg az első negyedévit, azaz – az előző három hónap ezzel ellenkező irányú tendenciájával szemben – a külgazdasági kapcsolatok serkentően hatottak a gazdaság teljesítményére.

 

A Magasabb Tanulmányok Intézete (IHS) ugyancsak július második felében nyilvánosságra hozott, az osztrák gazdaságra vonatkozó, 2025-ig, azaz középtávra szóló előrejelzése szerint „a koronajárvány leküzdésében elért sikerekkel és a korlátozások ennek nyomán lehetővé vált feloldásával a világgazdaság – úgy tűnik - kilépett a történelmi léptékű válságból. A korlátozó intézkedések feloldása és a gazdasági keretfeltételek javulása serkentően hat a konjunktúrára Ausztriában. A múlt év súlyos visszaesése után a gazdasági teljesítmény mind az idei, mind a jövő évben erőteljesen bővül. Az intézet a 2021 és 2025 közötti időszakra a bruttó hazai termék évi átlagos 2,5 százalékos növekedését várja.

A gazdasági fellendülés nyomán az infláció valamelyest erősödik, de annak évi 2 és 2,2 százalék közötti mértéke elviselhető marad. A konjunktúra erősödésével és az aktív foglalkoztatáspolitika eszközeinek kiteljesedésével a múlt évben különösen súlyossá vált munkanélküliség az előrejelzés által magában foglalt időszak végére visszamegy a válság előtti 7,8 százalékos szintre. A gazdaság mély visszaesése és a szükséges gazdaságpolitikai intézkedések 2020-ben és 2021-ben nagyon megterhelik az állami költségvetést. A válság leküzdése után a gazdaságpolitikai stratégia középpontjába a növekedés erőinek megerősítését és a klímaváltozás leküzdését kell állítani.”

 

Nemzetközi kitekintés

A koronavírus-járvány miatti jelentős visszaesés után a világgazdaság visszatér a normálisnak számító rendhez, ami a 2016 és 2020 közötti időszak 2,0 százalékos évi átlagával szemben 2021 és 2025 között 3,7 százalékos éves növekedési dinamikában öltene testet.

Ezen belül Kína éves átlagban az előző öt évinél valamivel szerényebb, évi 5,5, az Egyesült Államok – az előző öt év 1,1 százalékos átlagával szemben, főként az expanzív fiskális politika hatására - 3,2, Japán 1,6, míg a világ negyedik vezető gazdasági hatalmának számító Németország 2,3 százalékos növekedést érne el úgy, hogy közben az euró-övezetben – az előző öt év 0,2 százalékos átlagával szemben – az nem lenne több évi 2,6 százaléknál. Az Európai UnióNext Generation” programja különösen a dél-európai térségben váltana ki serkentő hatást.

A visegrádi országok – a kétmilliós lélekszámú Szlovéniával kiegészülve - évi átlagos növekedési dinamikája a 2016 és 2020 közötti 2,4 százalékról a 2021 és 2025 közötti időszakban 3,7 százalékra, ezen belül Magyarországé 2,2 százalékról 4,0 százalékra emelkedik.

A múlt évi visszaesés után a globális világkereskedelem az idén várhatóan 10 százalékkal bővül, az erőteljes ipari konjunktúra hatására pedig a 2025-ig terjedő időszak hátralévő részében évi átlagban 4,8 százalékos növekedés várható. Ami az osztrák áruexport esetében 5,0 százalékos éves növekedési dinamikát tesz megalapozottá úgy, hogy a járvány miatti korlátozások feloldása nyomán az utazási forgalomból adódó bevételek is erőteljes növekedésnek indulnak és az évtized közepére el fogják érni/fogják elérni a válság előtti szintet.

A konjunktúra általános élénkülése, illetve az erőteljes export az áruk behozatalára is serkentő hatást gyakorol, ami az IHS kutatói szerint évi átlagban 4,8 százalékkal bővül. Így az exportnak és az importnak a növekedésre gyakorolt hatása nagyjából kiegyenlíti egymást.

Ausztriában előbb élénkül, majd lassul a fejlődés üteme

Az intézet által az alpesi köztársaságban a 2021 és 2025 közötti időszakra jelzett évi 2,5 százalékos növekedési dinamika számottevő változást jelent a megelőző öt évhez, amikor az átlagos növekedés nem volt több 0,4 százaléknál, (bár abba a világ más országaihoz hasonlóan a 2020-ban elszenvedett, Ausztria esetében 6,3 százalékos visszaesés is nyilván nagyon „belejátszott”).

Ezt követően 2021-re 3,4, 2022-re pedig 4,5 százalékos növekedést várnak az intézet szakértői, amelyet 2023-ban 1,8, a következő évben pedig már csak 1,4 százalékos éves növekedés követne. Mindez nagyjából azt jelenti, hogy az osztrák gazdaság növekedési dinamikája többé-kevésbé megegyezik az euró-térség országai várható fejlődési ütemével.

Emlékezetes, hogy a magánfogyasztás nagyon megszenvedte a koronaválságot. A háztartások fogyasztási kiadásai az elmúlt évben 9 ½ százalékkal estek vissza úgy, hogy a leállások időszakában a létfontosságúnak nem nevezhető javak és szolgáltatások, a turizmus, valamint a szórakoztatás/kultúra „csaknem teljesen padlóra került”. A fogyasztást fékező tényezők feloldása után a magánfogyasztás mind az idén, mind jövőre erőteljesen növekszik, míg az ötéves időszakra összességében évi 3 százalékos átlagos növekedést valószínűsítenek az IHS kutatói, míg a magánháztartások múlt évben 14 százaléknál is magasabb megtakarítási ráta az évtized közepére várhatóan visszatér a normálisnak nevezhető 8 százalékos szintre.

Ausztriában a koronavírus-járvány egy rendkívül hosszú beruházási ciklusnak vetett véget, ami számokban kifejezve azt jelenti, hogy a múlt évi, csaknem 8 százalékos visszaesés ellenére a gépi beruházások öt éves átlagban bő 2,6 százalékkal, az építési beruházások pedig csaknem évi 1,4 százalékkal bővültek. Az előrejelzés által érintett időszak kezdetén, azaz az idén az ösztönző intézkedések hatására bizonyos beruházásokat előrehoznak, majd 2023-tól a beruházási akvititás egyértelműen csökkenni fog. Mindent egybe vetve a beruházások 2021 és 2025 között évi átlagban várhatóan 2,7 százalékhoz közeli mértékben, ezen belül a gépek, felszerelések 3,2, míg az építések vonatkozásában 2,2 százalékkal bővülnek

Az infláció mértéke az elmúlt öt évben évi átlagban 1,6 százalék volt, s ez a jelenlegi ötéves időszakban 2,2 százalékra emelkedik. Ebben nagy szerepet játszik, hogy miközben az energiahordozó-árak a mögöttünk hagyott ötéves periódusban fékezték az inflációt, a nyersanyag- és energiaárak az elmúlt hónapokban tapasztalt emelkedése serkenti azt. 2022-től kezdődően a nyersanyag- és energiaárak, valamint a bérköltségek is szerényebb mértékben emelkednek, ugyanakkor a klímavédelmet szolgáló intézkedések növelhetik az inflációt.

A koronavírus-járvány idején – a rövidített munkaidő intézményének elterjedése ellenére – a foglalkoztatási helyzet sokat romlott és a munkanélküliségi ráta megközelítette a 10 százalékot. A válság elmúltával és a gazdasági tevékenység élénkülésével a foglalkoztatási piac a vártnál gyorsabban javult és a 2025 végéig terjedő időszakban a foglalkoztatottak számában évi 1 ¼ százalékos növekedés valószínűsíthető, a munkanélküliségi ráta pedig 7 ½ százalékra mérséklődik.

           

Az állami költségvetés hiánya a gazdasági válság következményei mérséklését szolgáló intézkedések hatására 2020-ban elérte a bruttó hazai termék 8,9 százalékát. Ez a kiadások és a bevételek struktúrája változatlanságát feltételezve az idén 7,4 százalékra, 2025-re pedig 1,2 százalékra mérséklődhet; ámbátor az az előrejelzés olyan, részleteiben még ki nem bontott intézkedéseket, mint az öko-szociális adóreform még nem vettek figyelembe. Az biztos, hogy a deficit csökkenése tekintetében a gazdasági növekedés járvány utáni alakulása játszik majd meghatározó szerepet, melyhez hozzájárulhat a kamatszint alakulása. 

AZ IHS kutatói szerint az államháztartás adott kiindulási helyzete alkalmat kínál azon strukturális reformintézkedések végrehajtására, melyek indokoltsága már a koronavírus-járvány előtt felmerült. Egy olyan átfogó gazdaságpolitikai stratégia kidolgozására van szükség, amely növeli a növekedési potenciálokat, elősegíti az adósságráta gyors csökkentését, továbbá a klímavédelmi célok elérését szolgáló intézkedések végrehajtását. Az öko-szociális adóreformmal csökkenteni lehetne a munkát terhelő járadékterhek nemzetközi összehasonlításban magas mértékét, melyben az IHS szakértői olyan, a termelékenység növelését szolgáló területek kiemelt támogatását javasolják, mint a képzés, a digitalizáció és a kutatási tevékenység.

Kockázatok és esélyek

Az előrejelzés készítői úgy vélik, hogy a globális gazdasági fejlődés alakulásával kapcsolatos kockázatok egyértelműen csökkentek a múlt év nyárihoz képest. „A járvány leküzdésében elért eredmények lehetőséget kínáltak ahhoz, hogy a világgazdaság új lendületet kapjon, ugyanakkor a lakosság összességében alacsony átoltottsága, valamint egyes új, az oltóanyagokkal szemben rezisztens vírusfajták megjelenése egyértelműen lassíthatják a gazdaság élénkülés folyamatát”; ráadásul „a gazdasági fejlődés támogatását szolgáló intézkedések gyors leállítása is fékezné a fejlődést”.

Nem múlt el egy, a bankszektort terhelő és pénzügyi válságot kiváltó csődhullám veszélye sem, olvasható az előrejelzésben, „egy olyan szubvencionálás viszont fékezné a növekedési potenciált, amelynél életképtelen vállalatokat mesterségesen tartanak életben”. És emellett a nemzetközi eladósodás magas foka is kockázati tényezőt jelentett. A nyersanyagárak magas szintre emelkedése, az elektronikai termékeknél tapasztalható hiány, valamint a szállításoknál tapasztalható késelmek szintén terhelik a fellendülést.

Az intézet szakértői mindezt azonban átmeneti jelenségnek tekintik, elismerve, hogy szerencsés esetben a gazdasági fellendülés erősebb is lehet annál, mint amit az előrejelzés összeállításakor feltételeztek. Ösztönző hatást gyakorolhat majd az Európai Unió helyreállítási programja, ráadásul a koronavírus-járvány idején bevezetett korlátozó intézkedések feloldása nyomán a fogyasztási cikkek és szolgáltatások utáni kereslet hosszabb távú élénkülése valószínűsíthető.    

Készítette:

Juhász Imre
az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) munkatársa,
volt külgazdasági szakdiplomata 

Kapcsolódó tartalmak

Tudjon meg többet.
22 milliárd forint vissza nem térítendő támogatási forrás válik elérhetővé a Brexit Alkalmazkodási Tartalék (BAR) rendelettel Magyarország számára.