Ugrás a tartalomra

Hírek

Az átállásra még van idő: csaknem 13 hónap. De érdemes megkezdeni a félkészülést.  2027. január 1-től ugyanis már csak a korszerű, adatalapú megoldások útján lehet majd adatokat beküldeni a NAV-hoz.
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Vállalkozásfejlesztési projekt keretében elkészítette az „Útmutató a fenntartható és jövőálló vállalati működéshez – gyakorlati útmutató vállalkozásoknak” című kiadványát.
A Német Ipari és Kereskedelmi Kamara több mint 3.500 vállalat megkérdezése alapján készült felmérése szerint az amerikai vámpolitika változásából adódó bizonytalansági tényezőket maga mögött hagyva fél év elteltével érezhetően javult a hangulat.
A Szövetségi Statisztikai Hivatal első, október végén nyilvánosságra hozott számítása szerint a német gazdaság teljesítménye az előző negyedévi 0,2 százalékos csökkenés után 2025 harmadik negyedévében stagnált, azaz az előző negyedévi szinten alakult.
Az Egyenes Beszéd vendége vol Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A 11 pontos gazdasági akciótervben többek között szerepel a jövedékiadó emelésének elhalasztása és a kisvállalati adóra jogosultak körének kiszélesítése is.
Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Nagy Elek, az MKIK elnöke a közös konjunktúrakutatás első eredményeiről és az újratervezett minimálbér-kutatásról tartott közös sajtótájékoztatót.
A vállalkozások fele, a kkv-k kétharmada fog áremeléssel válaszolni a magasabb bérekre.
A kormányzat és az MKIK között létrejött, tizenegy pontból álló megállapodás adónemeket érintő változásait egy tájékoztató anyagban gyűjtöttük össze az mkik.hu/adocsokkentes oldalon.
Széchenyi 2020